Kiválósági díjat hozott létre a csíkszeredai székhelyű Harmopan pékipari vállalat szakképzésben részt vevő fiatalok számára. Az összesen 5400 lej értékű anyagi juttatást szabadon használhatják fel a díjazott fiatalok.
Hat, élelmiszeripari szakképzésben részt vevő tanuló részesült elismerésben és pénzjutalomban az első alkalommal odaítélt kiválósági díj által. A Harmopan vállalat által létrehozott ösztönző program első kiírása alkalmával két első és négy második díjat osztottak ki. A díjakat Kovács Éva termelésvezető nyújtotta át az arra érdemes diákoknak.
– A Harmopan kiválósági díj létrehozását a szakiskolai tanulók bátorítása és motiválása mellett, a gazdaságot mind helyi, mind országos szinten sújtó szakemberhiány is ihlette, amely problémával vállalatunk is nap mint nap szembesül. Azt szeretnénk ha hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy ösztönözzük a szakirányú képzésben részt vevő diákokat abban, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak, ugyanis nap mint nap tapasztaljuk, hogy mennyire nehéz jó szakembert találni – közölte a Hargita Népe érdeklődésére Vizi Balázs, a Harmopan vállalat kommunikációs felelőse.
Az érintett diákok mindannyian a Venczel József Szakközépiskola tanulói, ebben az intézményben működik ugyanis élelmiszer-ipari szakirányú képzés. Az iskola tanulói közül több mint 15 diák vesz részt szakmai gyakorlaton nap mint nap a pékségben és nápolyiszelet-gyárban.
– Szeptembertől hasonló mintára szeretnénk egy szélesebb körű ösztöndíj-programot is indítani, amelyre minden élelmiszer-ipari szakirányú képzésben részt vevő, vencel józsefes diák pályázhat. Ennek érdekében további egyeztetéseket folytatunk az iskola vezetőségével a lehetőségekről – mondta el Vizi Balázs.
A jutalmazott diákok:
Szakiskolások (pék- és sütőipari szakmunkás)
Tatár Szende XI. E (1. hely: 1200 lej)
Kádár Erika Izabella XI. E (2. hely: 750 lej)
Takó Ilona XI. E (2. hely: 750 lej
Szakközépiskolások (élelmiszer-ipari technikus)
Kacza Bernadett XII. (1. hely: 1200 lej)
Bodor Tímea XII. (2. hely: 750 lej)
Becze Melinda XII. (2. hely: 750 lej)
forrás: Hargita Népe, Farkas Endre