Kezdőlap > HÍREK > Pityókás házikenyér recept

Pityókás házikenyér recept

A pityókás házikenyér jellegzetesen tömör és nagyon laktató kenyér. Nem morzsálódik, könnyen szeletelhető, és több napig is frissen marad. Sajnos manapság már otthon már egyre kevesebben sütik rendszeresen ezt a fajta kenyeret, de aki süti, az úgy süti, ahogy annak idején a nagymamájától tanulta: 8 kg lisztből, nagy munkával.
Héjában megfőzzük a krumplit, majd meghámozzuk, és átnyomjuk krumplinyomón. Átszitáljuk a lisztet, és nagy tálban a krumpli mellé tesszük. (ha van, dagasztóteknőbe.) Összekeverjük a liszt egy részét a krumplival, majd hozzáöntjük a kb. 3 dl. vízben elkevert kovászt és élesztőt. Összegyúrjuk, majd bőven megszórjuk liszttel, és éjszakára pihenni hagyjuk. (A hagyomány szerint ilyenkor három keresztet rajzolnak a kenyérbe, és kérik rá a Fentvaló áldását.)
Másnapra teljesen elterül a tálban a tészta. Ekkor bő fél -egy liter langyos vízben feloldjuk a sót, majd több részletben hozzáöntjük a kenyértésztához. Kisebb adagokban hozzágyúrjuk a lisztet, és addig dagasztjuk, amíg szép sima nem lesz. (A víz mennyisége a liszt minőségétől függ. Nem szabad túl lágy tésztát kapnunk.) Letakarjuk a tésztát, és hagyjuk megkelni. Közben begyújtjuk a kemencét. Amikor megkelt a tészta, megformázzuk a kenyeret, és kb. 1 órán át sütjük a forró kemencében (vagy 210-230 fokra melegített sütőben).
A tálon, illetve a dagasztóteknőn maradt tésztából készül a következő kovász, és egy madárka is, amelyet az erdélyi nénik két mozdulattal formáznak meg.
Kis tálkába tesszük a kovászt, majd letakarva érlelődni hagyjuk a következő sütésig.
Bottal leverjük a megsült kenyérről a fekete héját, majd nagy reszelővel át is reszelhetjük a felületét. Ezután konyharuhába tesszük, és hagyják kihűlni.

2 kg liszt
1/2 kg krumpli (pityóka)
2 evőkanál só
5 dkg friss élesztő
kb. 15 dkg kovász

Forrás: kifoztuk.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.